Catch!

Pilot

Bevezető

2021. április 15. - tm.mike

Flashback

Anno mikor szeptemberben elkezdtük DS! barátommal a New York Yankees Hungary Podcast epizódjait felvenni, talán mi sem gondoltuk volna, hogy ez az egész eljut 30 részig és hogy több, mint fél évvel az első rész után is úgy gondolunk majd rá, hogy „A végtelenbe és tovább.” Pedig ez történik.

Nem kellett sokat várni arra, hogy kiegészüljünk Bé barátunkkal, aki a második rész alkalmával csatlakozott hozzánk. Béről tudni kell, hogy ő egymaga az MLB statisztikai gyűjteménye, míg DS! a Yankees történelmének és jelenének a nagy könyve!

8841190-1604259190040-379ec13d98507.jpg

Féléve hallgatom ennek a két embernek a hozzáértését és sztorijait a múltból, jelenből és az optimista előrelátásaikat. Amikor elindult az első felvétel akkor DS!-nek már volt egy hosszú évek óta meglévő blogja: a Jenkik Háza. Ahogy a név is mutatja ez maga a Yankees birodalom és legjobban az ő induláskori bemutatkozójával tudnám összefoglalni: „Üdvözöllek a házamban. A "házban, melyet DS! épített". Illetve épít is folyamatosan.” Bé csak később, idén márciusban csatlakozott a szakírók táborához, ugyanis ekkor indította el a Strikeout nevű blogját, mely arra hivatott, hogy azt a sok MLB-vel kapcsolatos gondolatot (és egyéb sok-sok extrát) ami a műsorhoz készül, azt megossza a nagyvilággal.

15972680_773596412792093_6014156705496102435_o.jpg

New York Yankees Hungary

Mindennek az alapja és a gyökere, melyből a podcast és a blogok indultak, az a New York Yankees Hungary. A rajongói oldal, ami az őszinte rajongásról és a csapat iránti szeretetről szól. Hobbiból, kedvtelésből egy olyan sportágban mely az átlag magyar számára meg nem értett, el nem fogadott: baseball. Noha én már nem szerkesztem az oldalt, azonban az ország TOP 5 Yankees rajongója közül 4 megállíthatatlanul szolgáltatja a minőségi meccselemzéseket, a napi híreket, aktuális helyezéseket és statisztikákat, egyszóval mindent, amit a csapatról tudni lehet és érdemes. Mindezt érthetően és természetesen magyarul.

ec387bb7-d550-452b-a914-37fc081544e4_l.jpg

Ki vagyok én?

Mindenkit megnyugtatok, hogy ez most nem egy hatalmas filozófiai és elképesztő mélységekbe merülő énkép bemutatása lesz. De, hogy miként kerültem ide és hogy mi a francot akarok ezen a platformon az már egy izgalmas kérdés.

Én vagyok a podcast harmadik láncszeme, aki a technikai supportot így a vágásokat, szerkesztéseket és a különböző felületeken való megjelenéseket szolgáltatja. Ha úgy tetszik én játszom az utánfutó szerepét, aki mindezeket szállítja a „minden” után és próbálja tartani a lépést az autóban ülőkkel. Noha az amerikai sportok iránti ámulatom és csodálatom egy soha el nem tűnő jelenség az életeben, az mindenesetre igaz, hogy ami a Yankees-t illeti én mindig is próbáltam a hallgatólagos oldalt képviselni jobban, még akkor is, ha ez a szeretet esetemben is már több, mint 20 éves. Hogy miért? Mert olyanok vannak körülöttem, akiket érdemes hallgatni a témában. Figyelni és csak tanulni.

fejlec.jpg

Catch!

Honnan a név?

Valami rövidet akartam, lényegre törőt és olyat, ami könnyen megragad az emberekben. Őszintén szólva hirtelen jött ötlet volt, de azt gondolom, hogy jól passzol minden általam képviselt értékhez.

Na de miről fog szólni?

Sok-sok éve gyűjtöm már magamba az élményeket a Yankees kapcsán, még több éve követem Amerika sportjait. Éppen ezért döntöttem most úgy, hogy érdemes ezeket kiadni és megosztani a magyar közönséggel. Kétségkívül a srácok inspiráltak arra, hogy most már minden podcast résztvevőnek legyen egy saját felülete. De mégis miért és minek, ha már nekik is van? Korábban már bemutattam, hogy az ő felületeik miről szólnak. Velük szemben az én kis birodalmam abban fog különbözni, hogy kiterjesztem más egyéb rajongásaimra is. Így ami a baseball-t illeti a Yanks mellett szerepet fog kapni a Cubs és maga az MLB is, valamint átevezünk a tojáslabdák világába is, ahol hőn szeretett NFL csapatom, szívem egyik pitvara, a Packers lesz a főfogás! Amiről még mindenképpen igyekszek nektek beszámolni az a fantasy bajnokságok világa, központban a saját csapatommal, a South Country Racoons-szal. Végül pedig a már sokat emlegetett podcast is helyet kap természetesen a kínálatban.

 

A sztorik mennyisége szinte végtelen, a lelkesedés az említett témakörökben pedig évtizedek óta töretlen. Tarts velem, ígérem nem bánod meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://catch.blog.hu/api/trackback/id/tr816502036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása